Minden évben, így tavasz táján sokat halljuk, mennyire fontos a friss zöldségek, gyümölcsök fogyasztása, mert ezzel megelőzhetjük a tavaszi fáradság kialakulását. De az már tény, hogy ezeknek a zöld-féléknek a tápanyag tartalma nem megfelelő.

De hát akkor mégis mit tegyünk?

A friss primőr zöldségek fogyasztásától nem kel megfosztani magunkat, de kiegészíthetjük a falusi ember régi praktikáival. Azért mindennek meg van a maga ideje. Epret, szedret... akkor eszem, amikor nálunk, terem. 

Szóval, lészen az ember régen. Mindent evett, ivott, amit megtermelt, el tudott készíteni, vagy cserével hozzájutott, s mindent mértékkel. Gyűjtötte és használta  az erdők mezők kincseit. Ősszel bogyókat, gyümölcsöket gyűjtött, tavasszal vizet fakasztott a nyírfa oldalából, s "viriccsel" oltotta szomját. (Egy évben egyszer van erre lehetőség, néhány hétig.)  Zsírral főzött, de távolról sem ismerte a hidegen préseltet. Évente télen egy disznót vágott, amit a következő szüretig a családjával elfogyasztott, ekkorra felnőttek a tavaszi keltetésű baromfik, libák, kacsák csirkék... ők következtek.  Ebből is adódik, hogy húst hetente egyszer evett, általában vasárnap, igaz ezt változatosan, ....mikor mi került sorra. :) Hétköznap kolbászt, szalonnát evett, ezt tette az ételbe is.  Pincéjében, még tavaszra sem fogyott el a megtermelt káposzta, krumpli, répa, petrezselyem, cékla, fekete retek az állatok számára termelt tarlórépa. Padlásán füstölt hús, kolbász, vöröshagyma, bab, mák....Kamrájában lekvárok, befőttek, mézek, aszalványok, gyógynövények sorakoztak. Olyan hegyi falucskában ahol még 1910-ben, összesen egy almafa volt a "falukertyin",  azt is még zölden leették a gyerekek, a  gyümölcsöt nagyon megbecsülte. Almát, körtét romlékonysága miatt "szem előtt" tartotta. A kertből leszedett, a gondosan válogatott alma a hideg hálószobában, az ágy alatt várta, hogy asztalra, vagy a gyerek markába kerüljön! :) Gyerekkoromban nagyon szerettem a nagyszüleim hálószobáját, finom, kellemes friss illatuk miatt. Nyáron a napon szellőztetett dunnák és párnák illata, ősztől az édeskés alma illata segített álomba. 

Minden megtermelt jóért nagyon megdolgozott, folyamatos fizikai munka, (nem edzőtermi) se szabadnap, se vasárnap. Nehéz, de mégis emberibb életet élt, mint sokunk mostanság.

Mai világunkban, sokan álmodozunk valami hasonlóról, mint ahogyan ükanyáink, vagy nagyszüleink éltek, de addig is, míg megvalósítjuk ezen álmunkat, éljünk néhány praktikával, ami hasznunkra válik.

Nagyapám így szerette

Reggelihez, ebédhez, de ekkor is, ha "csak úgy" megéhezett, egy darabka szalonnához zsíros kenyérhez, bármi ilyesféléhez, sok hagyma, (akár vöröshagyma, akár fokhagyma), vagy sok fekete retek, s ha fekete retek nem volt, reszelt tarlórépa, vagy savanyú káposzta, de az alma sem hiányozhatott. (Nem emlékszem, hogy küszködött volna valaha is influenzával.) Vallásos ember lévén, böjti napokon sokszor láttam kenyeret, vöröshagymát enni egy kis sózás után.( A hagyma makacs szagától nehéz megszabadulni, de pl.: egy kis zeller szár rágcsálás ez megoldja.)

A savanyú káposzta igazi kincse volt régen az embereknek. Mindent felhasználtak a hordóból. A savanyú almát...csemegének, a levét megitták, a káposztáját, meg ki mint szokta, főzte, sütötte. Az én nagyapám nagyon szerette a káposzta levéből készült mártást. Ennek a receptjét osztom meg veletek:

Omácska hozzávalói:

kb.5-6 tányérhoz

1 liter szűrt savanyú káposzta lé

3-4 evőkanál sima liszt

10dkg füstölt kolbász

10dkg füstölt szalonna

A káposzta levet ízlés szerint felhígítjuk vízzel /ne maradjon nagyon savanyú, mert melegen az íze erőteljesebb lesz /, és egy edényben felforraljuk.

Közben a 3 kanál lisztet, kb.:  ½ liter vízben csomómentesre keverjük, majd a forró léhez öntjük. Kevergetve, mártás sűrűségűre főzzük.

A szalonnát kockákra vágjuk, és kisütjük, hozzá tesszük az apróra vágott kolbászt és megpirítjuk.

A mártást megszórjuk a ropogós szalonna, kolbász keverékkel, és friss kenyérkockákkal tálaljuk.

Jó étvágyat!